Hungarikumok Élőben

A Vidékfejlesztési Minisztérium idén írt ki egy pályázatot Hungarikumok bemutatására. Nagy örömünkre szolgált, hogy mi is a nyertesek között voltunk.

A tender keretében a külföldön élő magyarok számára szeretnénk a Hungarikumokat  emberközelbe hozni, megfoghatóbbá tenni azoknak is, akik nem ehetik, ihatják, láthatják, élvezhetik ezeket  minden nap.

Fontos lenne, ha ismernék őket, és tudnák, mi az a sok ötlet, találmány művészeti alkotás, gasztronómiai specialitás, amely mögött egy magyar alkotó munkája rejlik.

 Mindezt a saját fejlesztésű online interaktív rendszerünk, a TLT  segítségével oldjuk meg, mely lehetővé teszi műsorok közvetítését távoli helyszínekre, filmbejátszásokkal, szakértő beszélgető partnerekkel, akiktől a  közönség bármit kérdezhet, ami a témával kapcsolatban érdekli.

Egy számítógépre, hangszóróra és egy kivetítőre van mindössze  csak szükség a fogadó oldalon és az internet segítségével olyan  mintha ők is  itt ülnének nálunk, a stúdióban.

A film három része köré épül a program, a résztvevők egy lovas íjász Kassai Lajos csapatából és egy műszaki szakember a KÜRT adatmentő cégtő, valamint riporterünk, a filmen látott kedves fiatal hölgy, aki örömmel várja, hogy egy pezsgő beszélgetés résztvevője lehessen.

 

Legjobb videóink

Készítő: sg
Kategória: Hírek
Készítő: sg
Kategória: Művészet és szórakozás
Készítő: sg
Kategória: Művészet és szórakozás
Készítő: ZH
Kategória: Kultúra és társadalom